Szűcs Judith, a magyar könnyűzene ikonikus alakja, 72 évesen meghozta élete egyik legnehezebb döntését: 16 év után szakított a vőlegényével. Az énekesnő őszintén vallott érzéseiről és arról, miért érezte úgy, hogy most önmagát kell előtérbe helyeznie.
Egy interjúban elárulta, hogy a döntést nem egyik napról a másikra hozta meg. „Pár nappal az interjú előtt vidéken léptem fel, fantasztikus közönségem volt, de a színpad mögött már tudtam: másnap véget vetek a kapcsolatomnak. Ez volt életem egyik legnehezebb fellépése. 72 évesen újra szingli lettem” – mondta őszintén a hot! magazinnak, amit a Bors idézett.
Hozzátette, hogy a közönség szeretete adott neki erőt ahhoz, hogy békében zárja le a kapcsolatot: „Abban bíztam, hogy az a rengeteg energia és szeretet, amit a rajongóimtól kaptam, segít majd abban, hogy másnap szépen, barátsággal váljak el valakitől, akivel voltak csodálatos, de nagyon nehéz pillanataim is.”
„Nem állhat meg az élet”
Szűcs Judith bevallotta: ő volt az, aki kimondta a végső szót. „Nagyon szeretek élni, és most is boldogan akarok élni. Ha ehhez változtatni kell, akkor változtatok. Attól, hogy 72 éves vagyok, nem jelenti azt, hogy meg kellene állni. Az élet megy tovább, és nekem is mennem kell vele.”
A híres énekesnő soha nem titkolta, hogy a szerelem és a párkapcsolat mindig fontos része volt az életének. Lett származású vőlegényével még évekkel ezelőtt a bátyján keresztül ismerkedett meg. Egy korábbi interjúban úgy mesélt róla: „Ő akkor jött az életembe, amikor már lemondtam arról, hogy újra társra találjak. Civil ember volt, ezért ritkán mutatkoztunk együtt. Nem házasodtunk össze, de gyűrűs menyasszonyként, házaspárként éltünk.”
„Diszkókirálynő a színpadon, doromboló cica otthon”
Szűcs Judith korábban arról is mesélt, hogy mennyire megváltozott a kapcsolat alatt. „Lesi minden gondolatomat, figyelmes és humoros – számomra ezek a legfontosabb dolgok egy férfiban. Erős egyéniség, de én is az vagyok. Mellette megszelídültem, gondoskodó nő lettem, aki piacra jár, süt-főz, és aggódik. A család számomra mindig kiemelten fontos. A közönség diszkókirálynőként ismer, de otthon én csak egy doromboló cica vagyok.”
Most azonban új fejezet kezdődik az életében. Bár lezárt egy hosszú és tartalmas kapcsolatot, az énekesnő tele van energiával és tervekkel. Mint mondta, hisz abban, hogy minden életkorban van lehetőség a boldogságra, és sosem késő újrakezdeni.