A Tatabányai Rendőrkapitányság nyomozást indított információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett gyanúja miatt, miután egy helyi sértett arról kapott értesítést a bankjától, hogy ismeretlenek több mint 600 ezer forintot utaltak el a számlájáról.
A rendőrség tájékoztatása szerint az összegből, 590 ezer forintot egy budapesti ATM-ből vették fel rövid időn belül. A hatóságok vizsgálják, milyen módszerrel férhettek hozzá a számlához és miként sikerült végrehajtani az illetéktelen tranzakciót.
Keresik a kamerafelvételen látható férfiakat
A nyomozók nyilvánosságra hozták két férfi fényképét, akik információik szerint kapcsolatba hozhatók az esettel. A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik felismerik a képen látható személyeket, vagy tudnak jelenlegi tartózkodási helyükről.
Így lehet bejelentést tenni
A Tatabányai Rendőrkapitányság az alábbi elérhetőségeken fogadja az információkat:
06-34 / 517-777 – közvetlen telefonszám
06-80 / 555-111 – Telefontanú (ingyenes, akár névtelenül is)
112 – központi segélyhívó
A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit tud az ügyben, segítsen a vizsgálat előrehaladásában.

További fotókat a linkre kattitva éred el!
Fotó:s: police.hu
Hirstart24 eredeti tartalomLegfrissebb cikkek

Iskola előtti zebrán ütöttek el egy gyermeket – jogosítvány nélkül vezetett a sofőr

Baleset a 4-es főúton,mutatjuk a részleteket

Újabb áremelés jön az üzemanyagoknál: péntektől drágábban tankolhatunk

Fontos tájékoztatást adott ki az MVM: ezt teheted, ha elszállt a fűtésszámlád

Fagykár bénítja a győri fővonalat: sínrepedés miatt jelentős vonatkésések várhatók















