Feljelentést tettek Aranyosi Péter humorista ellen, miután vasárnap a Kossuth téren, Puzsér Róbert rendezvényén szóváltásba keveredett egy riporterral – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyben garázdaság vétségének gyanúja miatt indulhat rendőrségi eljárás.
A feljelentést Tényi István nyújtotta be az V. kerületi rendőrkapitányságon. A beadvány szerint Aranyosi Péter agresszíven viselkedett, amikor a rendezvényen a Patrióta című lap riportere, Varga Ádám kérdéseket tett fel neki.
Korábban beszámoltunk róla, hogy a humorista és a riporter között szóváltás alakult ki, miután Varga Ádám Ruszin-Szendi Romulusz Tisza Párthoz való csatlakozásáról szerette volna kérdezni Aranyosit. A helyzet gyorsan elmérgesedett, és a felvételeken látható, ahogy a humorista ellöki a riportert.
Varga a közösségi oldalán azt írta:
„Épp a tüntetésen forgattam, amikor összefutottam Aranyosi Péterrel. Gondoltam, felteszek neki pár kérdést. Válasz helyett megpróbált fellökni.”
Aranyosi Péter a történtekre reagálva elmondta, szerinte félreértés történt. A humorista szerint a riporter túl közel ment hozzá, rálépett a lábára, ő pedig ösztönösen hátrébb tolta.
„Nem akartam semmi rosszat, csak siettem, mert rosszul voltam” – mondta a humorista a Bors megkeresésére.
A rendőrség a bejelentés nyomán vizsgálatot indíthat, hogy pontosan mi történt a vasárnapi tüntetésen.
Legfrissebb cikkek

Történelmi bejelentés: Oroszország és Ukrajna készen állhat a béketárgyalások előkészítésére – fontos üzenet érkezett Ankarából

Zelenszkij: A következő napok dönthetik el, miként lehet méltósággal lezárni a háborút

Napi horoszkóp december 1: fontos üzenetek mind a 12 csillagjegynek

Fiatalokért riasztották a mentőket Turára – mindkét sérült az életéért küzd

Új részletek derültek ki a Morrison’s-ban bántalmazott fiatal férfi ügyéről: az áldozat utolsó fotója is előkerült
















