Az elmúlt hetekben a rendőrség több országos drograzziát hajtott végre, amelyek során ismert magyar zenészeket is érintettek a hatósági intézkedések. A nyomozók házkutatást tartottak többek között ByeAlexnél és T. Dannynél, akiknél kábítószert találtak – erről korábban a Nemzeti Nyomozó Iroda adott tájékoztatást.
A hatóság közleménye szerint a zenészek önként adták át a náluk talált kábítószert, és szabadlábon védekeznek. ByeAlex a történtekre Facebook-oldalán reagált, ahol elismerte, hogy valóban „találtak nála egy nagyon kis cuccot”, de hangsúlyozta, hogy nem szeretné eltitkolni az esetet, és vállalja a felelősséget. Azt is elmondta, hogy a zenekara többi tagjánál is házkutatás zajlott hasonló okokból.
A kormánybiztos reagált: a probléma mélyebben gyökerezik
A történtekre reagálva Horváth László drogügyi kormánybiztos is megszólalt Németh Balázs műsorában, az Igazság órájában. A politikus szerint nem elsősorban az a gond, ha egy zenésznek személyes problémája van a kábítószerrel, hanem az, ha ez a téma rendszeresen megjelenik a művészetében és a nyilvános szerepléseiben.
„Más celebekhez hasonlóan ByeAlex is népszerűsíti a kábítószeres életmódot, és ez több százezer fiatal rajongójára hat. A művészeknek példát kellene mutatniuk, nem pedig normalizálni a drogfogyasztást” – fogalmazott Horváth.
A kormánybiztos hangsúlyozta: a kábítószer-fogyasztás divattá vált a fiatalok körében, amiben jelentős szerepe van az online tartalmaknak és a popkultúrának. Bár nem állítja, hogy közvetlen üzleti kapcsolat lenne a művészek és a drogkereskedelem között, szerinte az ilyen tartalmak közvetve a szervezett bűnözésnek kedveznek, és veszélybe sodorják a fiatalokat.
A törvény mindenkire vonatkozik
Horváth László arra is kitért, hogy a hatóságok egyenlő mércével járnak el mindenkivel szemben, függetlenül attól, hogy ismert személyről vagy átlagpolgárról van szó.
„A törvény mindenkire vonatkozik. Több ezer büntetőeljárás indult az elmúlt hónapokban, és köztük valóban vannak közismert emberek is. Ez azonban nem politikai akció, hanem jogi következmény” – mondta a kormánybiztos.
Amikor a műsorvezető arról kérdezte, vajon a razziák mögött lehet-e politikai szándék, Horváth ironikusan reagált:
„Hogyne, hogyne” – válaszolta, majd hozzátette: „a jogszabály mindenkire érvényes, ez alól senki sem kivétel”.
A drogügyi kormánybiztos nyilatkozatával a kormány álláspontját is megerősítette: a cél a fiatalok védelme és a drogfogyasztás visszaszorítása, függetlenül attól, kik érintettek az ügyben.
Legfrissebb cikkek
Meggyilkolták a Szolnokon holtan talált fiatal lányt – kiderült, ki a tettes
Videón a pillanat, amikor menyasszonya rajtakapta a futballsztárt egy kényes helyzetben
Baleset Hodászon: megsérült egy kisgyermek, rendőrségi vizsgálat indult
Tragédia: holtan találtak egy fiatal nőt a Hild Viktor utcában
IDEA Intézet: 4 százalékponttal csökkent a különbség a Tisza és a Fidesz között