Eleinte csak sűrű por szállt a járda felé a Budafoki út 70. alatti épületbontás során, ám a Telex egyik olvasója által készített felvétel végén már egy nagy fa gerenda is kirepült a kerítésen, és a közvetlenül az építkezés előtt található buszmegállóba csapódott.
Szerencsére senki nem sérült meg, de a videón jól látszik, hogy egy busz alig néhány másodperccel korábban hagyta el a megállót – a következmények súlyosak is lehettek volna.
A kivitelezők szemmel láthatóan nem tartották be a munkavédelmi előírásokat, ezért a beruházó, a Biggeorge cégcsoport azonnal leállította a bontási munkát, amíg a problémákat nem rendezik.
A vállalat a Telex megkeresésére közölte: ők maguk sem elégedettek a kivitelező munkájával, szerintük a vállalkozó nem a szerződésnek megfelelően járt el. Hozzátették, hogy a tervek szerint munkatársat küldenek a helyszínre, aki biztosítja az érintett járdaszakaszt, amelyet ideiglenesen le is zárnak.
Ígéretük szerint a közterületet rendszeresen portalanítják és takarítják majd, hogy a gyalogosok biztonságban közlekedhessenek.
Legfrissebb cikkek

Történelmi bejelentés: Oroszország és Ukrajna készen állhat a béketárgyalások előkészítésére – fontos üzenet érkezett Ankarából

Zelenszkij: A következő napok dönthetik el, miként lehet méltósággal lezárni a háborút

Napi horoszkóp december 1: fontos üzenetek mind a 12 csillagjegynek

Fiatalokért riasztották a mentőket Turára – mindkét sérült az életéért küzd

Új részletek derültek ki a Morrison’s-ban bántalmazott fiatal férfi ügyéről: az áldozat utolsó fotója is előkerült















