Vasárnap Genfben hivatalosan is elrajtoltak az Ukrajna és nyugati szövetségesei közötti egyeztetések az Egyesült Államok által előterjesztett béketervről – közölték ukrán tisztségviselők. A tárgyalások célja olyan megállapodás kidolgozása, amely a háború lezárásához vezethet.
Az ukrán delegációt Andrij Jermak, az elnöki hivatal vezetője irányítja. Jermak beszámolója szerint már megtartották első megbeszélésüket az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország nemzetbiztonsági tanácsadóival. Mint fogalmazott, a nyugati partnerek határozottan kiállnak Kijev mellett abban, hogy módosításokat eszközöljenek a Washington által kidolgozott terven, amelyet jelenlegi formájában sokan Moszkva számára kedvezőnek tartanak.
A tárgyalásokhoz hamarosan csatlakozik Marco Rubio amerikai külügyminiszter is, valamint Dan Driscoll, a Pentagon szárazföldi haderőért felelős vezetője, továbbá Donald Trump elnök különmegbízottja, Steve Witkoff.
„A következő találkozót már az amerikai delegációval tartjuk. A légkör rendkívül konstruktív” – mondta Jermak, hozzátéve: változatlanul azon dolgoznak, hogy Ukrajna számára „tartós és igazságos béke” szülessen.
Volodimir Zelenszkij elnök a Telegramon arról írt, hogy bízik a tárgyalások eredményében.
„Szükségünk van egy pozitív kimenetelre. Az ukrán, az amerikai és az európai delegációk folyamatos kapcsolatban állnak egymással. Nagyon remélem, hogy lesz előrelépés. Meg kell állítani a vérontást, és biztosítani kell, hogy a háború ne ismétlődhessen meg” – fogalmazott.
Ugyanakkor Zelenszkij nehéz döntés előtt állhat: vagy ragaszkodik Ukrajna teljes szuverenitásához, vagy fenntartja az Egyesült Államok támogatását, amely létfontosságú számára. A béketerv több olyan orosz követelést is tartalmaz, amelyeket az ukrán elnök korábban kategorikusan elutasított – köztük jelentős területek átadását. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az ukrán nép mindig kész megvédeni hazáját.
A tárgyalások előtt Alice Rufo, a francia védelmi minisztérium helyettes államtitkára a France Info csatornának nyilatkozva elmondta: a megbeszélések egyik kulcspontja az ukrán hadseregre vonatkozó korlátozások kérdése, amelyet ő a szuverenitás csorbításának nevezett. „Ukrajnának képesnek kell maradnia megvédeni önmagát” – jelentette ki.
Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Ház előtt újságíróknak azt mondta, hogy az amerikai javaslat „nem a végső ajánlat”.
„Békét szeretnék. Ennek a háborúnak már régen véget kellett volna érnie. Soha nem lett volna szabad kitörnie. Valamilyen módon, de le kell zárnunk” – fogalmazott. A részleteket nem ismertette, a Fehér Ház pedig nem reagált az ügyben feltett kérdésekre – írta az AP hírügynökség.
Fotó: Northfoto
Legfrissebb cikkek

Történelmi bejelentés: Oroszország és Ukrajna készen állhat a béketárgyalások előkészítésére – fontos üzenet érkezett Ankarából

Zelenszkij: A következő napok dönthetik el, miként lehet méltósággal lezárni a háborút

Napi horoszkóp december 1: fontos üzenetek mind a 12 csillagjegynek

Fiatalokért riasztották a mentőket Turára – mindkét sérült az életéért küzd

Új részletek derültek ki a Morrison’s-ban bántalmazott fiatal férfi ügyéről: az áldozat utolsó fotója is előkerült
















