Kommandós akció keretében fogták el egy békési rendőrnőt és férjét, miután a hatóságok hosszabb ideje figyelték őket kábítószerrel kapcsolatos tevékenység miatt. A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség összesen öt embert hallgatott ki gyanúsítottként: a rendőrnőt és két vásárlót kábítószer birtoklásának vétségével, míg a nő férjét és egy másik férfit kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják,írja a 24.hu
Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője kérdésünkre elmondta: a gyanúsítottak részben beismerő vallomást tettek. A férfiak közül kettő letartóztatását az ügyészség indítványára a nyomozási bíró el is rendelte.
A nyomozás eddigi adatai szerint a békési férj tavaly szeptember óta rendszeresen szerzett kannabisz törmeléket egy Csongrád-Csanád vármegyei férfitól, hogy azt továbbértékesítse. A rendőrnő férje otthonában grammos alufólia-csomagokba porciózta a drogot, majd havi rendszerességgel adta el munkahelyén egy kollégájának és egy másik vevőnek.
A házkutatás során a közös otthonukban kábítószergyanús anyagokat találtak és foglaltak le. Valamennyi érintettől vér- és vizeletmintát vettek — ezek mindegyike pozitív eredményt mutatott.
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség a két férfit kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, míg a rendőrnőt és a két vásárlót fogyasztással elkövetett kábítószer-birtoklás vétségével gyanúsítja. A bíróság elrendelte a rendőrnő férjének és a csongrádi dílernek a letartóztatását. A rendőrnő szolgálati viszonya időközben megszűnt.
Legfrissebb cikkek

Történelmi bejelentés: Oroszország és Ukrajna készen állhat a béketárgyalások előkészítésére – fontos üzenet érkezett Ankarából

Zelenszkij: A következő napok dönthetik el, miként lehet méltósággal lezárni a háborút

Napi horoszkóp december 1: fontos üzenetek mind a 12 csillagjegynek

Fiatalokért riasztották a mentőket Turára – mindkét sérült az életéért küzd

Új részletek derültek ki a Morrison’s-ban bántalmazott fiatal férfi ügyéről: az áldozat utolsó fotója is előkerült











