Szombat este Debrecenben egy fiatal nőt ért kellemetlen incidens hazafelé tartva. A húszas éveiben járó nő biciklivel közlekedett, amikor egy autóból – a jelenlegi információk szerint – valamilyen eszközzel eltalálták. A jármű ezután elhajtott a helyszínről.
A nőt kisebb sérülés érte, az eset után azonnal értesítette a rendőrséget. A hatóságok vizsgálatot indítottak, hogy azonosítsák az autóban ülő személyeket és tisztázzák a történtek pontos körülményeit.
A fiatal nő elmondta, hogy korábban már feltűnt neki az autó, amelyben többen ültek, de nem gondolta volna, hogy ilyen helyzet alakulhat ki. Az eset miatt most mindenki nagyobb óvatosságra intik a közlekedőket.
A részletekről a hatóság később ad hivatalos tájékoztatást.
Fotó:Pixabay