Meghalt Brigitte Bardot

Elhunyt Brigitte Bardot, a francia filmművészet egyik legnagyobb ikonja – számolt be róla a Figaro a Brigitte Bardot Alapítvány közlése alapján. A világhírű színésznő az 1950–60-as évek meghatározó filmsztárja és stílusikonja volt, aki nemcsak a vásznon, hanem a divatban és a zenében is maradandót alkotott.

Bardot neve összeforrt az 1956-ban bemutatott És Isten megteremté a nőt című filmmel, amelyet akkori férje, Roger Vadim rendezett. A szerep egy csapásra világhírűvé tette, és hosszú időre ő testesítette meg a korszak nőideálját. Pályafutását modellként kezdte, már tizenöt évesen az Elle címlapján szerepelt, innen vezetett az útja a filmstúdiókhoz.

A hatvanas években Európa és a világ egyik legismertebb nőalakjává vált, 1969-ben pedig ő lett az első élő személy, akiről a francia köztársaság szimbólumát, Marianne-t mintázták. Komolyabb filmes szerepekben is bizonyított: játszott többek között Henri-Georges Clouzot Igazság című, Oscar-jelölt alkotásában, valamint Jean-Luc Godard A megvetés című filmjében.

Bár Hollywoodban is próbálkozott, a sztársággal járó élet egyre inkább terhére volt. Mindössze 39 évesen visszavonult a filmezéstől, és innentől teljes figyelmét az állatvédelemnek szentelte. Alapítványa révén évtizedeken át küzdött az állatok jogaiért.

Az utóbbi években ugyanakkor több alkalommal is vitákat kavartak nyilatkozatai Franciaországban: megszólalásai a társadalmi kérdésekről, valamint politikai állásfoglalásai miatt gyakran került a középpontba. Mindezek ellenére Brigitte Bardot filmes és kulturális öröksége megkerülhetetlen része a 20. század történetének.

Szerző:
Ferencz Ágnes

HírStart 24 Szerkesztőség

Független online hírportál friss hazai és nemzetközi hírekkel, naprakészen.
Célunk: röviden, tömören, kattintás nélkül is érthető legyen, mi történik a világban.

Hirstart24 eredeti tartalom