Negyven perc után le kellett állítani a BSW koncertjét Békésszentandráson – rendőrségi intézkedés is történt

A hétvégén, az Októbeerfeszt rendezvénysorozat részeként Békésszentandráson lépett fel a BSW nevű rapduó, ám a koncertet mindössze negyven perc után félbe kellett szakítani. A helyzet odáig fajult, hogy rendőrségi intézkedésre is szükség volt.

A duó egyik tagja, Sziklai Mátyás (Meklód) egy TikTok-videóban számolt be a történtekről. Elmondása szerint a szerződésben rögzített feltételek közül több sem teljesült, és a rendezvény szervezői „olyan illuminált állapotban voltak”, hogy már az érkezéskor nehezen lehetett velük kommunikálni.

„Végtelen dolgot fel lehetne sorolni, ami nem teljesült. A főszervező és a többiek is annyira ittasak voltak, hogy alig álltak a lábukon” – mondta Meklód.

A koncertet végül többszöri áramkimaradás miatt kellett leállítani, ami ellehetetlenítette a hangrendszer működését. A zenekar szerint a technikai feltételek nem feleltek meg a szerződésben foglaltaknak.

Meklód arról is beszélt, hogy a szervezők a koncert után is ittas állapotban voltak, és a backstage-ben még gratuláltak is a fellépéshez, mintha minden rendben zajlott volna. A helyzet ezután tovább romlott: a zenekar menedzsmentjével állítólag minősíthetetlen hangnemben beszéltek, majd visszatartották a stáb tagjait, akik végül csak a rendőrség közbelépése után tudták elhagyni a helyszínt.

„Tök kellemetlen, ott állunk a színpadon, egy profi show-val, amibe rengeteg munkát tettünk, és rajtunk kívül álló okok miatt úgy tűnik, mintha mi lennénk a bénák… Áramot nem tudunk csiholni” – mondta a rapper.

A BSW tagjai elnézést kértek a rajongóktól, akik csalódottan hagyták el a koncertet.

A kétnapos Októbeerfeszt rendezvényen a Blikk információi szerint több ismert előadó is fellépett, köztük az Edda Művek, Curtis és Vastag Csaba. A szervezők viszont azt állítják, hogy a többi koncert alatt nem történt hasonló technikai probléma, ezért nem tartják magukat felelősnek a BSW fellépésén történtekért.