A több mint két hete eltűnt, demenciával élő asszonyt vasárnap késő délután találták meg a Csanyikban, Lillafüred közelében. A hírt a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat közölte, együttérzését fejezve ki a családnak.
Az idős nő október 31-én indult túrázni a férjével. Egy forrásnál megálltak szalonnát sütni, ekkor veszítették szem elől egymást. A férj több mint egy órán át kétségbeesetten kereste, majd segítséget kért. Az asszony állapota miatt nem tudott tájékozódni, ráadásul vékony túraruhában volt, víz és élelem nélkül, és több napja nem vette be a gyógyszereit. Bár az eltűnés napján még kedvező volt az idő, később jelentősen romlott, ami tovább nehezítette a kutatást.
A keresésben számos szervezet és sok önkéntes vett részt példátlan összefogással. A mentőegységek a helyszínen már nem tudtak segíteni. További részleteket egyelőre nem közöltek.
Kiemelt fotó:Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO
Legfrissebb cikkek

Történelmi bejelentés: Oroszország és Ukrajna készen állhat a béketárgyalások előkészítésére – fontos üzenet érkezett Ankarából

Zelenszkij: A következő napok dönthetik el, miként lehet méltósággal lezárni a háborút

Napi horoszkóp december 1: fontos üzenetek mind a 12 csillagjegynek

Fiatalokért riasztották a mentőket Turára – mindkét sérült az életéért küzd

Új részletek derültek ki a Morrison’s-ban bántalmazott fiatal férfi ügyéről: az áldozat utolsó fotója is előkerült

















