Hosszú, türelemmel és méltósággal viselt betegség után, életének 32. évében elhunyt Karnok Ádám. A fiatal médiaszakember a MaxiRádió munkatársaként, valamint a Gyöngyösi TV Nézőtér című műsorának szerkesztő-műsorvezetőjeként is dolgozott. Sokan ismerték és szerették az Egerszalóki Ifjúsági Találkozóról, ahol évekig műsorvezetőként segítette a lelkiségi események megvalósulását.
Halálhírét többek között a kerecsendi plébánia tette közzé, ahol Ádám sekrestyésként szolgált. Megható búcsújukban így emlékeztek rá:
„Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy templomunk sekrestyése, Karnok Ádám életének 32. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Hálásan köszönjük többéves, lelkiismeretes és precíz munkáját, valamint templomi szolgálatát. Ádám, mindent köszönünk!”
Fiatal kora ellenére jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezett: nemcsak műsorvezetőként, hanem a gyöngyösi MaxiRádió programigazgatójaként is tevékenykedett, emellett a Gyöngyösi TV képernyőjén is rendszeresen találkozhattak vele a nézők. Mindkét médium megrendülten búcsúzott tőle.
Emlékét tisztelettel és szeretettel őrzik mindazok, akik ismerték és együtt dolgozhattak vele.
Hirstart24 eredeti tartalomLegfrissebb cikkek

Gyászlobogó jelent meg Egressy Mátyás középiskoláján

Blikk: megtalálhatták Egressy Mátyás kulcscsomóját a Lánchídon

Ezt mondogatta a 16 éves szemtanú szerint Egressy Mátyás, amikor hajnalban találkozott vele

Megszólalt a keresésben részt vevő kutatóegyesület Egressy Mátyás ügyében

Ismét nyomtalanul eltűnt egy fiatal: a rendőrség egy 16 éves lányt keres.
















