Szívszorító tragédia rázta meg Bosznia-Hercegovinát: két nappal esküvője után elhunyt a 26 éves Adna Rovčanin-Omerbegović.
A fiatal influenszer szombat este, közvetlenül a lakodalom után lett rosszul, miután kimondta a boldogító igent párjának, Farisnak. Azonnal kórházba szállították, ahol állapota gyorsan romlott, kómába esett, majd hétfőn életét vesztette.
A szépségiparban is ismert volt
Adna nemcsak tartalomkészítőként volt ismert a közösségi médiában, hanem Szarajevóban saját kozmetikai szalont is vezetett. A horvát Story hetilap szerint a halál feltételezett oka agyrázkódás lehetett, de a pontos körülményeket vizsgálják.
A lap fotókat is közölt az esküvőről, amelynek életük legszebb napjának kellett volna lennie, ám tragédiába torkollott, amikor a lakodalom helyszínére mentőt kellett hívni.
Megható búcsú a közösségi médiában
Barátai és követői megrendülten búcsúztak tőle a közösségi oldalakon.
„Tegnap még köztünk voltál, ma búcsúzunk. Nyugodj békében, drága Adna.” – írta egyikük.
Másvalaki hozzátette: „Nem igazságos, hogy a fiatalok élete így idő előtt véget érjen.”
Egy harmadik pedig így emlékezett: „Örökké a szívünkben maradsz.”
Temetés és vizsgálat
A pár esküvőjét a szarajevói Hollywood Hotelben tartották. Adnát szerdán helyezték örök nyugalomra a fővárosi Bare temetőben, a gyászszertartás imáit a Kobilja Glava mecsetben mondták el.
A hatóságok közölték: a tragédia okainak feltárása érdekében a vizsgálat tovább folytatódik.
Tragic bride dies after slipping into coma on wedding nighthttps://t.co/34rgzeCc8X pic.twitter.com/4FXBY84xjK
— The Mirror (@DailyMirror) September 18, 2025
Kiemelt fotó:Pixabay
Legfrissebb cikkek

Bekeményít a magyar kormány, Szijjártó az asztalra csapott, és bejelentést tett

Szabó Zsófi őszintén beszélt arról, miért állt ki a kormány mellett, és hogyan viseli a reakciókat

Tragédia történt: meghalt a kétéves kislány a fogorvosnál

Itt az új magyar párt: „Humanisták” – komoly kihívója támadhat a Tiszának és a Fidesznek?

Nézd meg, mit üzennek neked a csillagok november 14-én!
















