A magyar nézők számára a Rex felügyelő sorozatból jól ismert Gedeon Burkhard ismét a figyelem középpontjába került – ezúttal nem egy szerep, hanem a magánélete kapcsán.
Az 56 éves színész ugyanis nyíltan vállalja, hogy egy többpartneres, kölcsönös beleegyezésen alapuló kapcsolatban él, amelyet a résztvevők hosszú ideje stabilnak és harmonikusnak tartanak.
Burkhard berlini otthonában él együtt két felnőtt partnerével, Ann-Britt Dittmarral és Sasha Vedutával, valamint édesanyjával, Elisabeth von Molóval. A színész elmondása szerint édesanyja eleinte meglepődött, később azonban teljes mértékben elfogadta, hogy fia egy másfajta családi modellben találta meg a boldogságát.
A színész hangsúlyozza, hogy kapcsolatuk elsősorban mély érzelmi támogatáson, bizalmon és együttműködésen alapul, nem egy különleges életmód külsőségeiről szól,monta a Bunte magazinnak
„Ez egy olyan közösség, ahol mindenki felelősséget vállal a másikért. Nem különcködni akarunk, egyszerűen így működik jól az életünk” – mondta.
A mindennapok náluk teljesen hétközniek: közös program

Kiemelt fotó Pixabay
Hirstart24 eredeti tartalomLegfrissebb cikkek

Közleményt adott ki a Szerencsejáték Zrt.: erre figyeljen, aki most Ötöslottót vesz

Friss: Ezek az Ötöslottó nyerőszámai a 7. játékhéten

Riasztás: orkánerejű szél és ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést

Matematikai rejtvény megfejtése

Visszalép az idei választástól az ellenzéki párt















