A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája házkutatást tartott ByeAlexnél és zenekarának több tagjánál. A rendőrségi közlemény szerint az eljárás során önként előadott, saját fogyasztásra vásárolt kábítószert találtak, és három személyt előállítottak,írja a Blikk.hu
A Rendészeti Államtitkárság tájékoztatása alapján az ügyben a rendőrök ByeAlexet és két zenekari tagját hallgatták ki, akiket kábítószer birtoklásával gyanúsítanak. Az érintettek az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.
A nyomozás során a hatóságok az együttessel kapcsolatba hozható két másik személyt is azonosítottak: egy 45 éves budapesti férfit, aki saját vallomása szerint saját fogyasztásra és ismerőseinek is szerzett be kábítószert, valamint egy 63 éves olasz állampolgárt, akitől a szer származhatott.
A Nemzeti Nyomozó Iroda a két férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítja, őket őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
A rendőrség a vizsgálatot tovább folytatja.
Legfrissebb cikkek
ByeAlex megerősítette: valóban tartottak nála házkutatást
Karácsonyi ajándékok: eddig érdemes leadni a rendelést, hogy időben megérkezzen a csomag
Döntött a kormány – meghosszabbítják a kamatstopot
Életre kelt Orbán Viktor rajza – a Kutyapárt nem mindennapi módon használta fel
Búcsúzik a Házasság első látásra – kiderült, mi érkezik a helyére a TV2-n