Hosszabb szünet után ismét képernyőn láthatjuk Juszt Lászlót, aki újraindítja egyik legismertebb műsorát, a Magánbeszélgetést. A műsor, amelyet sokan a podcastok előfutárának tartanak, 1989 óta különböző platformokon futott – rádióban, állami és kereskedelmi televízióban egyaránt. Most új lendülettel, de a régi stílusban tér vissza.
Illusztris vendéglista
Az új adássorozat első vendége Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter lesz, de a későbbiekben olyan nevekre is számíthatunk, mint Majka, Lengyel Tamás, és más közéleti személyiségek. Juszt László még Orbán Viktornak is küldött meghívót, így nem kizárt, hogy politikai nagyágyúk is feltűnnek majd a beszélgetésekben.
Hol és mikor látható?
A műsor szeptember 18-tól minden csütörtökön jelentkezik:
először a TV13 képernyőjén,
másnap pedig a TV13 YouTube-csatornáján és Juszt László hivatalos Facebook-oldalán lesz elérhető.
Juszt László üzenete a közönségnek
A műsorvezető saját szavaival így írt a visszatérésről a közösségi oldalán:
„Szerencsés vagyok, mert kisebb-nagyobb szünetekkel, de 1989 óta készíthetem a Magánbeszélgetés című műsort. Volt, hogy fizettek érte, volt, hogy nem – de mindig élveztem, mert magam választhattam meg, kikkel és miről beszélgetek. Ma már elegáns neve van: podcast. Sok tehetséges fiatal csinál ilyet, de én megmaradok a régi stílusnál, a régi tempónál, csak új főcímmel. Ami eddig magánügy volt, az mára közüggyé vált.”
Miért különleges?
A Magánbeszélgetés mindig arról volt híres, hogy intim, kötetlen, ugyanakkor tartalmas interjúkat kínált a közönségnek. Juszt László nemcsak újságíróként, hanem beszélgetőtársként is más hangulatot hozott, mint a hagyományos politikai vagy bulvárinterjúk. Most, amikor a podcastok reneszánszukat élik, a régi formátum visszatérése igazi kuriózumnak számít.
.
A műsorvezető a Média 1-nek azt azt is elmondta, hogy az első vendége Boros Lajos volt pénzügyminiszer lesz, de várja a stúdióba Vörös Imre alkotmányjogászt, Radnóti Sándor filozófust, Lengyel Tamás színművészt, Spiró György írót és Majoros Péter, Majkát is.
Olyan vendégeket hívok, akiknek van véleményük, s azt nem is szégyellik kimondani
– tette hozzá.
Juszt László végül megemlítette: meghívta Orbán Viktor miniszterelnököt is, de a meghívás elfogadásához nem fűz különösebben nagy reményeket.
Legfrissebb cikkek

Meggyilkolták a Szolnokon holtan talált fiatal lányt – kiderült, ki a tettes

Videón a pillanat, amikor menyasszonya rajtakapta a futballsztárt egy kényes helyzetben

Baleset Hodászon: megsérült egy kisgyermek, rendőrségi vizsgálat indult

Tragédia: holtan találtak egy fiatal nőt a Hild Viktor utcában

Megszólalt ByeAlex ügyéről a drogügyi kormánybiztos – kemény véleményt fogalmazott meg








