Egy kormányhivatal vezető beosztásban dolgozó munkatársa ellen lopás gyanúja miatt indult büntetőeljárás, miután egy hónappal ezelőtt egy balassagyarmati üzletben tetten érték.
A lopás értéke meghaladta az 50 ezer forintos szabálysértési határt, ezért az ügyben büntetőeljárás kezdődött.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség a 444.hu megkeresésére közölte, hogy az ügyben a gyanúsított beismerte a cselekmény elkövetését.
A főügyészség nem cáfolta, hogy a gyanúsított magas rangú, járási kirendeltséget vezető kormányhivatali dolgozó, és tájékoztatásuk szerint a helyi rendőrkapitányság a nyomozás lezárását követően az eljárás befejezését indítványozta a járási ügyészség felé.
Az ügyészség hozzátette: a gyanúsított kérte az ügy közvetítői eljárásra utalását, ezt azonban nem tartották indokoltnak, így az eljárást nem függesztették fel.
Legfrissebb cikkek

Új állítások láttak napvilágot Zelenszkij lehetséges lemondásáról

Rendkívüli változás jön a nyugdíjaknál – ezért érkezik most máskor az utalás

Súlyos baleset miatt lezárták az M3-as autópályát – feszítővágóval szabadítottak ki egy embert

Történelmi bejelentés: Oroszország és Ukrajna készen állhat a béketárgyalások előkészítésére – fontos üzenet érkezett Ankarából

Zelenszkij: A következő napok dönthetik el, miként lehet méltósággal lezárni a háborút













