Krug Emília, az ATV Start ismert műsorvezetője, tizenkét év után távozik a csatornától – közölte az atv.hu. A műsorvezető november elejéig még képernyőn lesz, majd új szakmai kihívások után néz. Mint hangsúlyozta, döntését nem politikai vagy etikai okok indokolták, békében hagyja ott a televíziót.
Krug az elmúlt években a Civil a pályán és az Aktuál csapatában is dolgozott, korábban pedig az Egyenes beszéd műsorvezetője volt, valamint rendszeresen szerepelt a választási műsorokban is.
A műsorvezető köszönetet mondott a csatornának, külön kiemelve Németh S. Szilárd vezérigazgatót és természetesen a nézőket is.
„Úgy érzem, itt az ideje új szakmai kihívásoknak, ezért döntöttem a váltás mellett. Mindig hálával gondolok majd vissza erre a fantasztikus csapatra, akik nap mint nap hitelesen és becsülettel dolgoznak. Döntésem mögött nincs politikai vagy etikai ok, békében távozom az intézménytől. Sok sikert kívánok a kollégáknak ebben a rendkívül izgalmas időszakban!” – fogalmazott Krug Emília.
Németh S. Szilárd közleményében méltatta a műsorvezető munkásságát:
„Több mint egy évtizedes pályafutása alatt mindent elért, amit csak lehetett. Szinte minden műsorunkban dolgozott, több száz interjút készített, és a csatorna legnépszerűbb arcai közé emelkedett. Nemcsak nekünk, hanem a nézőknek is hiányozni fog. Az ATV nem csupán televízió, hanem közösség is – ennek a közösségnek mindig is része marad.”
A közlemény emlékeztet arra is, hogy alig egy hónapja Csuhaj Ildikó, a kormányinfók ismert kérdezője távozott a csatornától, ő nyolc éven át dolgozott az ATV-nél.