Magyar Péter győri beszédében arról beszélt, hogy a kormányzás nem lesz könnyű feladat, de szerinte még így is biztosan jobban teljesítenének, mint Orbán Viktor.
„Jól állunk, talán soha nem álltunk ilyen jól” – jelentette ki a Tisza Párt elnöke, aki beszéde első részében szinte végig a miniszterelnökhöz szólt, számonkérve rajta, hogy nem hajlandó kiállni vele egy vitára. Egyúttal arról is beszélt, hogy az igazi kihívás még előttük áll, ő viszont készen áll a feladatra.
A digitális polgári körök kora délutáni rendezvénye után tartotta meg saját gyűlését a Tisza Párt is Győrben. Tanács Zoltán és Forsthoffer Ágnes felszólalásait követően lépett színpadra Magyar Péter. A beszéd elejét egy ellentüntető zavarta meg, aki „hazaárulónak” nevezte őt. Magyar erre reagálva arról beszélt, hogy nem megrendelésre érkeztek a városba, hanem önként, „szívvel-lélekkel a szabad Magyarországért, gyermekeink és unokáink biztonságosabb jövőjéért”.
A beszéd első felében folyamatosan Orbán Viktort szólította meg, hosszan sorolva az általa elkövetett hibákat és mulasztásokat. A győri fideszes rendezvény körülményeit is bírálta, utalva a kamerákra, a fekete kordonokra és a szigorú beléptetésre.
„Fekete csík, fekete kordon, térfigyelő kamerák – ez Orbán Viktor világa” – mondta, kiemelve, hogy a fideszes eseményre csak előzetes szűrés után lehetett bejutni, ellentétben a tiszás rendezvényekkel, amelyek mindenki számára nyitottak.
Magyar szerint ez is azt bizonyítja, hogy Orbán fél az emberektől és a nyilvános vitától. Szerinte azzal, hogy nem áll ki vele szemben, a Fidesz-szavazókat is semmibe veszi, hiszen joguk lenne látni, hogy a miniszterelnök képes-e megállni a helyét egy másfél órás vitában, feljegyzések és előre megírt válaszok nélkül. Felidézte azt a pillanatot, amikor Orbán Viktor az ATV-ben nem tudott válaszolni a szegénységi adatokkal kapcsolatos kérdésre.
„Hogy lehet, hogy egy 15 éve hivatalban lévő miniszterelnöknek fogalma sincs arról, mekkora a szegénység Magyarországon? Mi lehet ennél fontosabb?” – kérdezte.
Ezután arról beszélt, hogy szerinte egy igazi miniszterelnök nem bújik mások mögé, és büszkén vállalja a kormányzás eredményeit – már ha van mire büszkének lenni. Magyar szerint ő azért járja az országot, mert érti, milyen problémákkal küzdenek az emberek, és tisztában van azzal, mi a feladata egy kormányfőnek.
A saját táborához szólva közölte: jól állnak, talán jobban, mint valaha, de most jön a legnehezebb szakasz. Egyrészt a jelöltek kiválasztása miatt, másrészt azért, mert a bemutatásuk után a propaganda várhatóan „full fokozatra kapcsol”. Hozzátette: választást nyerni egy dolog, de jól kormányozni és kiérdemelni az emberek bizalmát a valódi próbatétel.
Azt is hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt nem fog felelőtlen ígérgetésbe kezdeni: nem ígérnek űrállomást, és azt sem, hogy Magyarország 2030-ra utoléri Ausztriát. Szerinte az első lépés, hogy az állam képes legyen megszervezni egy hétfőt – majd egy keddet. Úgy véli, az emberek már ennyinek is örülnének, a Fidesz-szavazók pedig pontosan látják, hogy az ország valódi problémáit nem fedi el sem propaganda, sem külső védelem, sem influencerek tömege.
A beszéd végén arra kérte a saját közösségét, hogy segítsék a jelölteket. A fiatalokat külön megszólította, kérve, hogy támogassák a nagyszülőket a Tisza Párt alkalmazásának használatában. Kiemelte: a választást csak személyes jelenléttel, „lábon” lehet megnyerni.
„Az unokáitoknak is mesélni fogjátok” – mondta a fiataloknak, hozzátéve, hogy 148 nap múlva, egy sikeres választás után, bár fáradtan, de győztesként szeretnének majd hazatérni.
Zárásként kijelentette:
„Ha valaki megbotlik, felsegítjük. Nem hagyjuk magunk mögött. Senkit nem hagyunk az út szélén. Együtt fogunk átmenni győztesen a célszalagon.”
Legfrissebb cikkek

Történelmi bejelentés: Oroszország és Ukrajna készen állhat a béketárgyalások előkészítésére – fontos üzenet érkezett Ankarából

Zelenszkij: A következő napok dönthetik el, miként lehet méltósággal lezárni a háborút

Napi horoszkóp december 1: fontos üzenetek mind a 12 csillagjegynek

Fiatalokért riasztották a mentőket Turára – mindkét sérült az életéért küzd

Új részletek derültek ki a Morrison’s-ban bántalmazott fiatal férfi ügyéről: az áldozat utolsó fotója is előkerült

















