Megszólalt a drogügyi kormánybiztos T. Dannyről: „A hír igaz”

T. Danny drogügye után Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos és országgyűlési képviselő is reagált a történtekre. A politikus közösségi oldalán megerősítette a hírt, miszerint a népszerű rapper kábítószerügyben gyanúsítottként szerepel egy rendőrségi eljárásban.

Korábban a Blikk számolt be arról, hogy a hatóságok kihallgatták T. Dannyt, miután kábítószer-fogyasztással hozták összefüggésbe. Információk szerint a zenész Maglódon szerezte be a szert, amelyből nemcsak ő, hanem több ismerőse is fogyasztott.

Horváth László bejegyzésében úgy fogalmazott:

„A hír igaz. Őszintén bízom benne, hogy ez a helyzet esélyt teremt számára arra, hogy helyes döntéseket hozzon a jövőjét és egészségét illetően.”

A kormánybiztos hozzátette, hogy bár T. Danny zenéiben korábban is megjelenhettek drogra utaló sorok és a „kábítószeres életmód” népszerűsítése, most nem a kárörömnek van ideje, hanem a felelősségvállalásnak és az újrakezdésnek.