Elbúcsúztatták a szerettei azt a fiatal férfit, aki 2025. november 29-én késő este vesztette életét a budapesti Morrison’s 2 szórakozóhelyen történt tragikus incidens következtében. A 25 éves F. Gábor Dominikot az újrónafői temetőben helyezték végső nyugalomra, ahol családtagjai, barátai, rokonai, valamint egykori osztálytársai vettek tőle búcsút.
Mint korábban beszámoltunk róla, a végzetes estén az áldozat és a későbbi gyanúsított egyaránt a szórakozóhelyen tartózkodtak. A két férfi között rövid szóváltás alakult ki, amelyet követően – a nyomozás eddigi adatai szerint – a gyanúsított minden előzmény nélkül kétszer nagy erővel megütötte a sértettet. A fiatal férfi az ütésektől a földre zuhant, eszméletét vesztette, és a gyors orvosi segítség ellenére rövid időn belül életét vesztette.
A kezdeti információk szerint felmerült, hogy a halálát a fej betonhoz csapódása okozhatta, később azonban kiderült: az ütések olyan súlyos sérüléseket okoztak, hogy eltört a nyakcsigolyája, valamint megszakadt az agyi vérellátást biztosító ér, ami végzetesnek bizonyult.
A nyomozás során az is felmerült, hogy a támadó – aki jobbkezes – ezúttal a bal kezével ütött, mivel az erősebbik keze sérült volt. A gyanúsított vallomása szerint az incidens előtt egy társaságban beszélgetett, ahol félreértés alakulhatott ki, amely végül a konfliktushoz vezetett. A pontos körülményeket a hatóságok továbbra is vizsgálják.
A feltételezett elkövető édesapja megtörten nyilatkozott a történtekről, hangsúlyozva, hogy fia korábban nem volt agresszív, és sajnálatát fejezte ki az áldozat családja felé. Mint mondta, sem ő, sem a családja nem tud magyarázatot adni arra, miként fajulhatott idáig a helyzet.
A tragédia megrázta mind az áldozat, mind az érintettek környezetét. Gábor temetésén sokan gyűltek össze, hogy csendben, együttérzéssel vegyenek búcsút a fiatalon elhunyt férfitól.
Kiemelt fotó TV2
Hirstart24 eredeti tartalomLegfrissebb cikkek

Közleményt adott ki a Szerencsejáték Zrt.: erre figyeljen, aki most Ötöslottót vesz

Friss: Ezek az Ötöslottó nyerőszámai a 7. játékhéten

Riasztás: orkánerejű szél és ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést

Matematikai rejtvény megfejtése

Visszalép az idei választástól az ellenzéki párt











