A Hír TV Monitor című műsorának keddi adásában Nagy Feró is vendég volt, ahol szóba került a Békemeneten elhangzott, Szőlő utcai üggyel kapcsolatos kijelentése is.
„Volt egy félresikerült, cinikus mondatom, amiről nem gondoltam, hogy ekkora port kavar majd. Zavart, ahogy a gyerek ott nyomta a mikrofont, és hülyeségeket kérdezett, ezért azt hittem, ezzel le tudom rázni. Sikerült is, csak utána beindult a balliberális sajtó” – mondta a zenész.
Arra a kérdésre, hogy nem érezte-e előre, milyen visszhangja lesz a mondatnak, így válaszolt:
„Nem gondoltam volna. Egy rockzenésztől miért ne lehetne ilyet hallani? Nem vagyok politikus. Egy zenész néha leértékeli a dolgokat, mond hülyeségeket – miért ne tehetné? Most elnézést kérek, oszt viszon’látásra!”
Végül hozzátette, hogy a megszólított lányoktól elnézést kér, de szerinte az ügy túlnőtt önmagán:
„A lányoktól igen. De azért jegyezzük meg, hogy felnőtt lányokról van szó, közben meg már a pedofíliától kezdve mindent belekevertek. Az egyik hozzászóló azt írta, hogy van Zsolti bácsi, meg Feró bácsi.”
Legfrissebb cikkek

Breaking: A Szőlő utcai akció után itt a bejelentés, újabb gyanúsítottak rendőrkézen!

Szinte álomszerű bejelentés Csehországból: Orbán Viktort különösen jó hírrel lepték meg

Kamion gyulladt ki az M5-ösön: kilométeres torlódás alakult ki

Magyar Pétert a balatonfüredi frakcióülésen gyakorlatilag körbezárták a propagandisták.

Egy ország reménykedett érte – elhunyt Hollósi Lilla
















