Péntek délelőtt tragikus baleset történt Nyíregyházán: egy idős férfi vezetés közben lett rosszul, és életét vesztette. A mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A 70 éves sofőr Oros felől haladt személygépkocsijával Nyíregyháza irányába, amikor hirtelen rosszul lett. Járműve áttért a menetirány szerinti bal oldalra, nekihajtott az útpadkának, majd egy fának ütközött, ami megállította az autót – számolt be a tragédiáról Bordás Béla baleseti tudósító.
„A mentők sajnos már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy épp nem jött szembe másik jármű, így senki más nem sérült meg” – mondta el a helyszínen Bordás Béla.
A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Az Országos Mentőszolgálat is megerősítette a haláleset tényét.
„A helyszínen bajtársaink egy férfi halálának tényét állapították meg” – közölte Udvardi-Lakos Luca, a szervezet kommunikációs munkatársa.
A tragédia különösen megrázta a helyieket, hiszen hasonló eset már történt korábban a környéken. Néhány hónappal ezelőtt a 38-as főút mellett egy robogós férfi lett rosszul, és a mentők több mint ötven percig küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni.
A hatóságokat ma délután egy másik balesethez is riasztották: a 4-es főúton, Téglás határában két autó karambolozott, a mentők jelenleg is a helyszínen dolgoznak.
Legfrissebb cikkek
Meggyilkolták a Szolnokon holtan talált fiatal lányt – kiderült, ki a tettes
Videón a pillanat, amikor menyasszonya rajtakapta a futballsztárt egy kényes helyzetben
Baleset Hodászon: megsérült egy kisgyermek, rendőrségi vizsgálat indult
Tragédia: holtan találtak egy fiatal nőt a Hild Viktor utcában
Megszólalt ByeAlex ügyéről a drogügyi kormánybiztos – kemény véleményt fogalmazott meg