Megnyílt a lehetőség: méltányossági nyugdíjemelést most bárki kérhet

Eddig is létezett a méltányossági nyugdíjemelés lehetősége, de a gond az volt, hogy a rendelkezésre álló keret nagyon kicsi volt, és villámgyorsan kimerült. Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke a Klasszis Média Nyugdíjszerviz című műsorában most arról számolt be, hogy a kormány változtatott a szabályokon: a keretet immár nem korlátozzák, vagyis aki jogosult, biztosan megkapja az emelést.

Karácsony Mihály szerint Nagy Márton gazdasági miniszter írásos tájékoztatása alapján minden érintettnek jár a támogatás, és már nem szab határt a költségvetés. Az eddig elkülönített 1 milliárd forintos keretet „kinyitották”.

Kik kérhetnek emelést?

Az elnök hangsúlyozta: a méltányossági nyugdíjemelés azoknak jár, akiknek havi járandósága nem haladja meg a 140 ezer forintot. A folyamat egyszerű: mindössze egy kérelmet kell benyújtani, amit a hivatal elbírál.

Az emelés mértéke havi minimum 3 ezer, maximum 8 ezer forint lehet – vagyis ennyivel hozhat többet a postás pozitív döntés esetén.

Miért fontos a változás?

Farkas András nyugdíjszakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy eddig minden évben azt tanácsolta az időseknek: gyorsan adják be a kérelmet, mert a keret pillanatok alatt kimerül. Tavaly például több mint 46 ezer kérelem érkezett, ezek közül körülbelül 30 ezret hagytak jóvá, az átlagos emelés pedig 4689 forint volt havonta.

Most viszont a kormány ígérete szerint minden jogosult megkapja az emelést, így sok ezer nyugdíjas anyagi helyzete javulhat.

Segítség a kérelmekhez

Az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke arra kérte az értelmiséget és a segíteni tudókat, hogy segítsenek az időseknek a kérelmek megírásában, hogy senki ne maradjon le erről a lehetőségről.

A Nyugdíjszervíz című műsor készítői várják a kérdéseket és véleményeket a következő e-mail címen: nyugdijszerviz@piacesprofit.hu.