- Orbán Viktor szerint Magyarország az egyetlen békepárti ország Európában, ezért Budapest alkalmas a Trump–Putyin találkozó helyszínének
- A miniszterelnök kijelentette, nincs szükség nyugdíjreformra, mert a jelenlegi rendszer működik
- Orbán úgy látja, a magyar gazdaságot nemcsak az ország határain belül, hanem a magyarok lakta területekkel együtt kell erősíteni
Nemzetpolitika, Gödöllő
Az interjú zárószakaszában arról beszél a kormányfő, hogy a magyar gazdaság nemcsak a határainkon belül érvényes, hanem a magyarok lakta területekkel együtt, szerinte a gazdaságot nemzeti szinten kell nézni és jobbá tenni, mert ebből több család fog profitálni.
Ezután szóba kerül a gödöllői kastély felújítása, amelybe beszáll az OTP és Csányi Sándor – ezzel kapcsolatban Orbán elmondja, hogy mivel Magyarországon már vannak olyan üzletemberek, akik az elmúlt évtizedekben nagy vagyonra tettek szert, arra biztatja őket, hogy az adójuk befizetésén túl vállaljanak a közösség érdekében mecénási feladatokat.
Vége az interjúnak.
A 14. havi nyugdíjhoz kellene a béke
Orbán a kormány munkáját méltatja, miszerint háborús gazdasági környezetben is tudnak adót csökkenteni, elindítani az Otthon Start Programot, de a 14. havi nyugdíjhoz kellene az, hogy vége legyen a háborúnak és a gazdaság helyre jöjjön.
Orbán: Nincs szükség nyugdíjreformra
Áttértünk a gazdasági kérdésekre, és bár Orbán és a Kossuth Rádió riportere a Fideszt állítja szembe a Tiszával, utóbbi neve el sem hangzott. A kormányfő szerint 15 éve óta először van intellektuális vita, és ebben a Tisza a baloldali értékeket képviseli, ami azt jelenti, hogy „mindent el akarnak venni”, a Fidesz viszont a jobboldalon áll, ami azt jelenti, hogy ők a lehető legtöbb pénzt hagyják az embereknél. Ezt a vitát a miniszterelnök szerint nemzeti konzultációval kell eldönteni.
Ebben a szekcióban a kormányfő a Tisza állítólagos nyugdíjadóját állítja szembe a Fidesz által ígérgetett 14. havi nyugdíjjal, Magyar Péter pártját a DK-val és a Bokros-csomaggal. Orbán szerint nincs szükség nyugdíjreformra, a rendszer működik, a Fidesz tudja garantálni a nyugdíjak értékét.
„A magyar családok érdeke a Trump–Putyin találkozó”
Orbán az Ukrajnának nyújtott támogatást okolja az európai gazdaság bajaiért és szerinte megéri a költség is és a kényelmetlenség is a budapestiek számára, amiért előre elnézést kér, mert az összes magyar család érdeke a Trump–Putyin találkozó. Beszélt arról is, hogy az uniós tagországoknak a hagyományos fegyverkezést kell fejleszteni, de a béketervnek kell elsőbbséget élveznie.
Politikai teljesítmény, hogy Budapest alkalmas a békecsúcs megrendezésére
jelentette ki Orbán, de hozzátette, hogy
ez a tárgyalás nem rólunk szól, hanem a békéről.
Úgy látja, hogy ha van alázat, akkor előbb-utóbb helyrejönnek a dolgok, így volt a migrációval is. Azonban, mivel Orbán szerint rajtunk kívül mindenki háborúpárti az EU-ban, ezért ők kimaradnak ebből a csúcsból, de a békében részt kellene venniük, és Magyarországhoz hasonlóan orosz diplomáciai csatornát kell működtetni.