„Irány Moszkva!” – ezzel a rövid üzenettel jelentkezett be hajnalban Orbán Viktor.

A miniszterelnök péntek reggel az orosz fővárosba indult Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter társaságában.

Orbán Viktor a „Irány Moszkva!” című Facebook-videóban számolt be arról, miért marad el ezúttal szokásos péntek reggeli rádióinterjúja. A felvétel hajnali 4 óra körül készült a budapesti repülőtéren. A kormányfő elmondta: Moszkvába utazik, ami a háborús helyzet miatt jóval bonyolultabb útvonalat igényel.

„Nagyot kell kerülni, ezért hajnali 4-kor kell elindulnunk, hogy időben odaérjünk a ma délelőttre tervezett tárgyalásra” – fogalmazott, a HVG beszámolója szerint. Hozzátette: a mai napon az orosz elnökkel tárgyalnak.

A megbeszélések témája és célja kapcsán a miniszterelnök hangsúlyozta: továbbra is biztosítani kívánják Magyarország energiaellátását, ami elsősorban a gáz- és olajszállítások folyamatosságát jelenti. Felidézte azt is, hogy nemrég Washingtonban járt annak érdekében, hogy Magyarország mentesüljön az orosz energiahordozókat érintő amerikai szankciók alól.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szintén a repülőtérről jelentkezett be hétfő hajnalban. Kijelentette: az Oroszországgal fenntartott energetikai együttműködés Magyarország alapvető nemzeti érdeke.

Kiemelt fotó Orbán Viktor facebook

HírStart 24 Szerkesztőség

Független online hírportál friss hazai és nemzetközi hírekkel, naprakészen.
Célunk: röviden, tömören, kattintás nélkül is érthető legyen, mi történik a világban.