Megvannak a Tisza előválasztáson továbbjutó jelölt-jelöltjei

Magyar Péter kedden reggel közzétett videóüzenetében jelentette be, hogy lezárult a Tisza Párt előválasztásának első fordulója,szurta ki a 444.hu

A folyamatban minden választókerületben három jelölt-jelölt indult, közülük pedig mostanra már csak kettő maradt versenyben. Ők jutottak tovább a második körbe, amely kedden déltől indul, és péntek este 19:00 óráig lehet rájuk szavazni.

A második forduló érdekessége, hogy ezúttal nemcsak a Tisza közösségének tagjai, hanem bárki voksolhat, aki:

    1. április 12-ig betölti a 18. életévét,

  • rendelkezik állandó magyarországi lakcímmel.

Vagyis gyakorlatilag minden magyar választópolgár részt vehet a folyamatban, ami eddig példátlan nyitottságot jelent a hazai pártok jelöltállítási gyakorlatában.

Magyar Péter: “Örömmel látom, hogy a továbbjutók 30%-a nő”

A pártelnök kiemelte, hogy különösen büszke arra: a második fordulóba jutott jelöltek közel harmada nő, amit a Tisza a politikai megújulás egyik fontos jelének tekint. Szerinte ez is mutatja, hogy egyre több szakmailag felkészült nő vállal közéleti szerepet a változás érdekében.

Hétvégére végleges a lista – a Tisza szerint a “legtisztességesebb és leghitelesebb közösség” állt össze

Magyar Péter a videóban úgy fogalmazott:
„Ha valaki ránéz a hétvégére összeálló végleges listára, látni fogja, hogy Magyarország legfelkészültebb, legtisztességesebb és leghitelesebb szakmai, társadalmi és emberi közössége sorakozott fel a változás mellé. Egy emberségesebb és működő Magyarország megteremtéséért dolgozunk.”

A pártelnök szerint a mostani előválasztás nem csupán technikai folyamat, hanem az új politikai kultúra egyik legfontosabb pillére.

A jelöltekről további részletek érkeznek

A Tisza Párt jelölt-jelöltjeinek bemutatását korábban már részletező cikk is született; a második forduló továbbjutóiról pedig hamarosan új, hosszabb összefoglaló érkezik, amelyben bemutatják a legesélyesebb indulókat és az eddigi tapasztalatokat.

Az első szavazás eredményeképp a Tisza országosan ismert jelöltjei mind továbbjutottak az első két hely valamelyikén,írja a 24.hu

  • Dunaújvárosban továbbjutott Nagy Ervin színész, valamint Csalami-Vörös Csaba, aki 2005-ben a Hír TV-nél kezdte a műsorvezetői pályafutását, később dolgozott a Duna TV-nél, és volt az M5 szerkesztője is, jelenleg pedig buszvezetőként dolgozik.  Az első fordulóban Nagy Ervin 43 százalékot ért el, Csalami-Vörös Csaba 31-et, míg Gebei Bálint 26-ot.
  • A Szolnokot és térségét magába foglaló Jász-Nagykun-Szolnok egyesben indul a jelöltségért Rost Andrea operaénekesnő. Az első fordulóban Rost Andrea az összpontszám 43 százalékát, Albelné dr. Hoksári Éva jogász, IT projektmenedzser a 32 százalékát, míg Orvos Nikoletta ingatlanértékesítő vállalkozó a 25 százalékát szerezte meg.
  • Hajdúszoboszlón Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök indult, aki viszont csak második helyen futott be az első fordulóban: Kovács Attila Zoltán ingatlanközvetítő az összpontszám 42 százalékát, Ruszin-Szendi a 34 százalékát, míg Gálóczhi-Tömösváry Zsolt József a 24 százalékát szerezte meg.
  • Budapest 2-es választókerületben az első fordulóban Bódis Kriszta író, pszichológus, dokumentumfilmes, a Van Helyed Alapítvány alapítója és a Tisza alelnöke 39 százalékot kapott, Borsós Gabriella romológiai tanulmányokat végző pedagógus 35-öt, míg Lovkó Luca 26-ot.
  • Bujdosó Andrea fővárosi frakcióvezető Menczer Tamás potenciális ellenfeleként a Pest megyei 3-as körzetben, Pilisvörösváron és környékén indult, és továbbjutott. Az első fordulóban az összpontszám 42 százalékát szerezte meg, míg Sasi-Nagy Edit jogi vezető, coach 31 százalékot ért el, Györe-Szűcs Sándor projektvezető, szoftverfejlesztő pedig 27-et.
  • Orbán Árpád fővárosi képviselő Kiskunhalason indult. Az első fordulóban az összpontszám 42 százalékát szerezte me, Karsai-Juhász Katalin ének szakos tanár 30 százalékot ért el, míg Dr. Vass Antal a kiskunhalasi kórház baleseti sebésze, korábbi traumatológus főosztályvezető orvosa 28 százalékon végzett.
  • Frakciótársuk a közgyűlésben, Porcher Áron a fővárosi XVII. kerületben szoros versenyben, de szintén továbbjutott: az összpontszám 37 százalékát szerezte meg, Holló Szilárd ingatlanszakértő és szervezetfejlesztési tanácsadó, a helyi Lokálpatrióták Egyesületének elnöke 34 százalékot ért el, míg Nagy Zsombor adattudós 29 százalékon végzett.
  • Pósfai Gábor operatív igazgató Budaörsön 40 százalékot ért el, Számadó Éva kommunikációs szakember, közgazdász az összpontszám 36 százalékot, míg Veszteg Zsolt üzletember az összpontszám 24 százalékot.
  • Radnai Márk alelnök Esztergomban a szavazatok 44 százalékát kapta, Németh Norbert dorogi környezetmérnök a 30 százalékát, míg Illés Enikő vendéglátásból induló szociális szakember és oktató 26 százalékot szerzett.
  • Tarr Zoltán EP-képviselő és alelnök a budapesti 16-os körzetben, Soroksáron és Pesterzsébeten indult, ahol az első fordulóban szoros versenyben a második lett. Kiss Máté jogász 39 százalékot szerzett, Tarr 37-et, míg Tóth Norbert, aki egy felkapott budapesti edzőterem vezetője 24-et.
  • Indult a választáson Forsthoffer Ágnes alelnök is, aki Balatonfüreden nagyot nyert: 46 százalékot szerzett, Kovács György vállalkozó az 28-at, míg Perczel Nóra ápoló 26-ot.
  • Tárkányi Zsolt sajtófőnök Debrecenben indult, és az első helyen végzett. Tárkányi Zsolt 41 százalékot kapott, Gál András rendszergazda az 31-et, míg Barabás Zoltán étterem tulajdonos 28-at.
  • A jelöltek túlnyomó része azonban továbbra is az országos közéletben eddig nem ismert civil, őket a választókerületek Facebook-oldalain lehet megismerni.

HírStart 24 Szerkesztőség

Független online hírportál friss hazai és nemzetközi hírekkel, naprakészen.
Célunk: röviden, tömören, kattintás nélkül is érthető legyen, mi történik a világban.