Demecser térségében súlyos közlekedési baleset történt, amelyben három személyautó és egy mezőgazdasági vontató ütközött össze. A helyszínre több mentőegység, köztük mentőhelikopter is érkezett, azonban az egyik sérült életét már nem tudták megmenteni.
A katasztrófavédelem közleménye szerint a baleset vasárnap délután történt, amikor eddig ismeretlen körülmények között több jármű rohant egymásnak.
A nyíregyházi hivatásos és a demecseri önkéntes tűzoltók is a helyszínre siettek, és feszítővágó segítségével szabadítottak ki egy embert az egyik roncsból.A rendőrség elsődleges információi szerint két személygépkocsi Demecser felől haladt, és – tanúk szerint – egymással versenyeztek.
A baleset súlyossága miatt az útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat a rendőrség terelte el.
Egy ember meghalt, többen megsérültek
Az Országos Mentőszolgálat a Szon.hu megkeresésére közölte, hogy a helyszínre több mentőegységet és mentőhelikoptert is riasztottak.
„Egy férfit az újraélesztési kísérlet ellenére sem sikerült megmenteni, a helyszínen életét vesztette.
Egy férfit súlyos sérülésekkel mentőhelikopterrel szállítottunk kórházba.
Egy férfit könnyebb, míg egy nőt és egy férfit súlyos, de stabil sérülésekkel vittünk kórházba” – tájékoztatott a Mentőszolgálat.
A helyszíni mentés órákig tartott
A hatóságok több órán keresztül dolgoztak a helyszínen. A tűzoltók áramtalanították a járműveket, a rendőrség pedig vizsgálja a baleset körülményeit.
A tragédia körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.
A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal vezessenek a térségben, és minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat.
Forrás: Katasztrófavédelem, Országos Mentőszolgálat, Szon.hu