Tüntetés a Kossuth téren – itt nézheti élőben az eseményt!

Vasárnap délután 17 órakor kezdődik a Kossuth téri szolidaritási demonstráció, amelyet Puzsér Róbert szervezett „Elég a megfélemlítésből” címmel. Az esemény célja, hogy kiálljanak Juhász Péter mellett. A rendezvényt élőben közvetítjük az érdeklődők számára!

A tüntetésen több ismert közéleti szereplő és tartalomkészítő is felszólal, köztük:
Látó János, aki először beszélt a Juhász Péter által közzétett hangfelvételen elhangzott „Zsolti bácsi”-ügyről, továbbá Bizzer Mátyás, Bogos Csaba, Győri Brúnó Brumiko, Czutor Zoltán, Füzi Viktor, Hadházy Ákos, Láng Balázs, Levitin Dávid (Dave), Nagy Bandó András, Paizs Miklós (Sickratman), Pajor Tamás, Pankotai Lili, Pilz Olivér, Radics Péter, Rácz Béla, Szabó Márton, Tóth Jakab, Törley Katalin és Varga Etele.

A demonstrációra azt követően kerül sor, hogy Juhász Pétert pénteken tanúként hallgatta ki a budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, korábban pedig házkutatást is tartottak nála. Az esemény szervezői szerint a tüntetés célja a kiállás a megfélemlítés és a politikai nyomásgyakorlás ellen.

📺 Az eseményt élőben közvetítjük – kövesse nálunk a fejleményeket!