Tragikus baleset rázta meg Tura lakóit vasárnap délután. Egy 12 éves helyi fiú életét vesztette, miután a település határában lesodródott az útról egy autó, amelyben utasként ült. A járművet egy 19 éves fiatal vezette, aki szintén turai lakos.
Lesodródtak az útról, fának csapódtak
A rendőrség elsődleges információi szerint a személyautó eddig tisztázatlan okokból letért az útról és nagy erővel egy fának ütközött. A becsapódás következtében mindkét fiatal súlyos sérüléseket szenvedett.
A 12 éves fiú olyan állapotban volt, hogy a mentők a helyszínen azonnal megkezdték az újraélesztését. Hosszas küzdelem után sikerült stabilizálni, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították. Ám a gyermek a súlyos sérülések következtében már nem tudta túlélni a balesetet – a kórházban életét vesztette.
A sofőrnek nem volt jogosítványa
A 19 éves autóvezetőt is súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Információink szerint a fiatalnak nem volt jogosítványa, ennek ellenére vezette a járművet. A helyiek úgy tudják, a baleset előtt a megengedettnél gyorsabban hajtott.
A település polgármestere megerősítette: információi alapján a sofőr jelentősen túlléphette a sebességhatárt. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, pontosan mi vezetett a tragédiához.
Kiemelt kép RTL
Legfrissebb cikkek

Michelle Wild újra a képernyőn: különleges és merész produkcióval érkezik a Csillag Születik színpadára – videó

Rosszul lett és az érkező vonat elé esett egy fiatal – életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba

Súlyos baleset a 44-es főúton: teljes útzár, több sérült

Zelenszkij hétfőn Londonban tárgyal – az USA szerint közel a békemegállapodás

Hibázott az orosz hadsereg: saját területén robbant fel egy légibomba

















