Tragédia:ügyelet közben hunyt el egy magyar orvosnő a gyermekklinikán

Mély gyászba borult a kolozsvári orvosi közösség: Kiss Éva, a Kolozsvári Gyermekklinika elismert főorvosa, ügyelet közben vesztette életét. A 66 éves szakembert eszméletlen állapotban találták meg a kórház folyosóján, kollégái azonnal megkezdték az újraélesztést, de minden igyekezet ellenére már nem tudták megmenteni az életét.

A Știri de Cluj beszámolója szerint az eset november 7-én, kora reggel 6:30 körül történt. A helyszínre érkező mentőegység azonnal megkezdte az életmentő beavatkozásokat, azonban rövid időn belül megállapították a halál beálltát.
A Kolozs megyei rendőrség közlése szerint orvosszakértői vizsgálatot rendeltek el, hogy megállapítsák a halál pontos okát, valamint vizsgálják, történt-e esetleg gondatlan emberölés.

Daniela Dreghiciu, a kórház szóvivője megerősítette, hogy Kiss Évának korábban is voltak egészségügyi problémái, de továbbra is aktívan dolgozott, elhivatottan segítve a betegeket és kollégáit.

„Rendkívül tragikus elveszíteni egy ilyen nagyszerű embert és kiváló szakembert. Egész életét a gyógyításnak szentelte, mindig segítőkész volt, és bátorító szavakkal fordult mindenkinek” – fogalmazott a kórház szóvivője.

A tragédia különösen megrázta a szakmát, hiszen alig két héttel korábban egy másik hasonló eset is történt: Ștefania Szabo, a Buzău Megyei Sürgősségi Kórház 37 éves orvosigazgatója szintén ügyelet közben vesztette életét.

Romániában az utóbbi időben egyre súlyosabb problémát jelent az orvoshiány és a túlterheltség, különösen az ügyeleti rendszerben. Sok kórházban nincs elegendő orvos a folyamatos ellátáshoz, ezért a szolgálatot teljesítő szakemberek gyakran hosszú órákat dolgoznak pihenés nélkül, ami súlyosan igénybe veszi a szervezetüket.

A Kiss Éva halálát övező vizsgálatok továbbra is zajlanak, a kolozsvári gyermekklinika orvosai és ápolói pedig mély gyászban emlékeznek elhunyt kollégájukra, akit szakmai tudása és embersége miatt mindenki nagyra becsült.

(Maszol)