Újabb figyelemfelkeltő bejelentést tett Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán. A politikus arról számolt be, hogy a párt egy újabb, elismert szakemberrel erősödik, ám az érkező személy kilétét egyelőre nem árulta el. A bemutatásra várhatóan szombaton kerül sor.
Bejegyzésében Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy
„megtisztelő, hogy sorra csatlakoznak az ország legelismertebb szakemberei a rendszerváltáshoz”,
utalva ezzel arra a folyamatra, amelynek részeként nemrég Kapitány István, a Shell korábbi globális kiskereskedelmi alelnöke is csatlakozott a párthoz.
Az egyelőre meg nem nevezett szakember a tervek szerint a Tisza Párt külügyi területéért felelős vezetője lesz. Magyar Péter szerint komoly és felelősségteljes feladatok várnak rá, elsősorban a „valódi magyar szuverenitás helyreállítása” terén.
A pártelnök azt is jelezte, hogy a bővülés nem ért véget:
„az igazolási időszak még tart” – fogalmazott, amiből arra lehet következtetni, hogy a közeljövőben további ismert és elismert szakemberek csatlakozását is bejelenthetik.
Legfrissebb cikkek

Változás jön a Messengernél: megszűnik a böngészős verzió

Nagy bejelentést tett a MOL: változások jöhetnek, az egész ország megérzi

Súlyos közlekedési baleset történt Bácsalmás térségében

Súlyos közlekedési baleset történt Bácsalmás térségében

Február 18. – Sorsfordító nap minden csillagjegy számára!

















