Súlyos vadászbaleset érte a Fidesz nemrég bejelentett nyíregyházi országgyűlési képviselőjelöltjét. A rendelkezésre álló információk szerint Polgári András egy december 28-án tartott vadászaton szenvedett komoly sérülést Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az Újfehértói Földtulajdonosok Vadásztársaságának területén.
Az ügyet ismerő források szerint a politikus saját magát lőtte meg lábon egy sörétes fegyverrel. Információink alapján a fegyver telefonálás közben sülhetett el, a körülmények azonban egyelőre nem tisztázottak hivatalosan. A balesetet követően Polgári Andrást kórházba szállították, és úgy tudni, azóta több műtéten is átesett.
A történtekről több, nevük elhallgatását kérő kormánypárti forrás is megerősítette az értesüléseket, hivatalos tájékoztatás azonban mindeddig nem érkezett sem a Fidesz részéről, sem a politikus közösségi oldalain. Sőt, Polgári András Facebook-oldalán december 31-én este – tehát napokkal a baleset után – karácsonyfás családi fotók jelentek meg, amelyekhez újévi jókívánságokat fűzött, egészséget, boldogságot és sikereket kívánva követőinek.
A politikust telefonon és üzenetben is megpróbáltuk elérni, ám a hívásokra automatikus üzenet válaszolt, miszerint jelenleg nem tud beszélni, az SMS-ekre pedig nem érkezett reakció. A Fidesz nyíregyházi választókerületi elnöke, Kovács Ferenc szintén nem válaszolt megkeresésünkre.
A baleset körülményeiről pénteken kérdéseket küldtünk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának is. Bár szóban és írásban is ígéretet kaptunk arra, hogy tájékoztatást adnak, a válasz a cikk megjelenéséig nem érkezett meg.
Váratlan jelölés, rövid politikai múlt a kampányban
Polgári András alig több mint egy hónappal ezelőtt lett a kormánypárt országgyűlési képviselőjelöltje a nyíregyházi 1-es számú választókerületben. A döntés meglepetésként érte a helyi közéletet, hiszen a körzetet az előző két választáson Szabó Tünde nyerte meg a Fidesz színeiben.
A jelölés bejelentésére azt követően került sor, hogy Magyar Péter a Tisza Párt november végi nyíregyházi rendezvényén közölte: az ellenzék Gajdos László indításával készül a körzetben. Ugyanezen a napon Orbán Viktor is Nyíregyházára látogatott a Digitális Polgári Körök találkozójára, ahol Kovács Ferenc polgármester egy közös fotót is megosztott Polgári Andrásról és a miniszterelnökről.
A polgármester akkor úgy mutatta be a jelöltet, mint a városért két évtizede dolgozó szakembert. Polgári András jogi végzettséggel rendelkezik, pályafutását a polgármesteri hivatal osztályvezetőjeként kezdte, 2017 óta pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kormányhivatal főigazgatójaként dolgozik. Két diplomával rendelkező, szakvizsgázott jogászként eddig elsősorban közigazgatási területen szerzett tapasztalatot.
A vadászbaleset körülményeinek tisztázása és Polgári András állapotának alakulása a következő napokban is komoly figyelmet kaphat, különösen annak fényében, hogy a kampányidőszak küszöbén történt az eset, és eddig hivatalos tájékoztatás nem látott napvilágot.
Kiemelt fotó illusztráció
Ferencz Evelin

HírStart 24 Szerkesztőség
Független online hírportál friss hazai és nemzetközi hírekkel, naprakészen.
Célunk: röviden, tömören, kattintás nélkül is érthető legyen, mi történik a világban.
Legfrissebb cikkek

Baleset a 4-es főúton,mutatjuk a részleteket

Újabb áremelés jön az üzemanyagoknál: péntektől drágábban tankolhatunk

Fontos tájékoztatást adott ki az MVM: ezt teheted, ha elszállt a fűtésszámlád

Fagykár bénítja a győri fővonalat: sínrepedés miatt jelentős vonatkésések várhatók

Új politikai lépést jelentett be Orbán Viktor a közelgő választásokra készülve
















