Rita mindenkit megdöbbentett: így buktatta le Sanyát a többiek előtt!

Videón, ahogy reagáltak, amikor meglátták a lebuktató fotót

A Házasság első látásra című műsor legújabb adása igazi fordulópontot hozott a TV2-n. A kísérletben részt vevő hat páros most először találkozott egymással egy közös vacsorán, ahol nemcsak mosolyokból, hanem feszültségből is bőven akadt.

A másnap reggeli beszélgetésen a pszichológusok is részt vettek, hogy segítsenek a pároknak feldolgozni az eddig történteket – de volt, aki már túljutott a tűréshatárán.

Rita és Sanya kapcsolata már eddig is komoly hullámvölgyben volt, de a mostani rész mindent megváltoztatott. A férfi az elmúlt napokban szinte teljesen elzárkózott Ritától, és egy buliban más nőkkel flörtölt – erről videó is készült.

A történet itt nem ért véget: Rita unokatestvére véletlenül összefutott Sanyával, aki akkor is egy másik nő társaságában volt. Az erről készült fotót megmutatta Ritának, aki teljesen kiborult.

A feleség nem bírta tovább, és a vacsora közben mindenki előtt megmutatta a férjét lebuktató képet – a többi páros és a szakértők is szóhoz sem jutottak a döbbenettől.